2019. június 7., péntek

Kókuszos zabpelyhes keksz

Ha előjön az érzésünk, hogy most valamit rágcsálnunk kell (persze csak igen ritkán 😆), akkor mindenképp süssük meg ezeket a cukormentes, ropogós kekszeket. Teljes mértékben egészséges hozzávalókból készült. Bármilyen extra hozzávalóval feltúrbózhatjuk, gondolok itt mandulára, dióra, én jelen esetben étcsokicseppeket tettem bele. Uzsonnára 2 db-ot is megehetünk belőle, 1 db kekszben 5,7 g CH van, csoki nélkül. Nekem ebből a mennyiségből 14 db lett.


Hozzávalók:

100 g natúr zabpehely (59,50 g CH)
40 g natúr kókuszreszelék
50 g teljes kiőrlésű liszt
1,5 teáskanál sütőpor
1 teáskanál őrölt fahéj
csipet só

1 tojás
2-3 evőkanál négyszeres cukorhelyettesítő
1 kávéskanál vanília paszta
3-4 evőkanál kókuszolaj (olvasztott)

étcsokicseppek (elhagyható)

Először egy tálban kimérjük a száraz hozzávalókat. Félretesszük. Egy másik tálban felverjük a tojást, hozzákeverjük a cukorhelyettesítőt, vanília pasztát és a kihűlt, olvasztott kókuszolajat.

A folyékony keveréket hozzáöntjük a száraz hozzávalókhoz.Beletesszük a csokicseppeket is. Próbáljunk egy nagy gombócot formázni belőle. Ha túl száraz, pici olvasztott kókuszolajat még adhatunk hozzá.

A tésztát folpakba csomagoljuk, és minimium 30 percre a hűtőbe tesszük. Ha kihűlt, kicsit visszadermedt, 14 gombócot formázunk belőle. Sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük őket, és egy evőkanál segítségével kicsit lenyomkodjuk, hogy korong formájú tésztát kapjunk.

180 fokra előmelegített sütőbe helyezzük a tepsit, és kb 12-15 perc alatt aranybarnára sütjük a kekszeket.
Hagyjuk kihűlni.

Kellemes nassolást 😊
Hetti




2019. május 26., vasárnap

Meggyes kókuszgolyó

Mostanában nem sok időm jutott a sütésre, ezért összedobtam egy pofonegyszerű nasit, amit mindenki ismer :) Ez az én saját verzióm, saját receptemmel, sok időt nem igényel az elkészítése, így hamar megédesíthetjük a napunkat vele.

Hozzávalók:

250 g cukormentes darált keksz (165 g CH)
20 g negyedannyi cukorhelyettesítő
25 g kakaópor
0,5 dl rumaroma
150 ml meggylé
meggy

A hozzávalókat a meggylé kivételével egy tálba kimérjük. Majd a meggylét fokozatosan hozzáadagolva tésztát gyúrunk belőle.
Kis golyókat formázunk, közepébe meggyet teszünk, majd meghempergetjük kókuszreszelékbe.

Nekem kb 30 golyócska lett belőle, 1 darabban 5,5 g CH van.

Hetti


2019. április 22., hétfő

Pisztáciakrémes - levendulás piskótatekercs




           Ééés elkészült! Megálmodtam, és megvalósítottam. Igaz, a dekorációt kicsit másképp
     képzeltem el,de sajnos nem kaptam sehol azt, amit szerettem volna, de sebaj, az íze a lényeg 😉
    Mikor a testvéremnek mutattam róla a fotót,azt mondta: "ez olyan szicíliai "
    Nem voltam még Szicíliában, de egyszer biztosan elmegyek oda is 😉 Ott állítólag mindenre
    pisztáciát tesznek, még a hamburgerre is 😀
    Egy korábbi piskótatekercs receptemet vettem alapul, a piskótatésztán csak annyit változtattam,
    hogy tettem bele egy kis levendulát, és így sütöttem meg. A pisztáciakrém saját receptem 😉
    Én ezt most vendégségbe vittem, kb. 12 szelet lett belőle 😊

    Hozzávalók a piskótához:
    6 egész tojás
    4 ek. xilitol  ( 60g ch )
    4 ek. teljes kiőrlésű liszt  ( kb. 60g ch )
    2 ek. sima fehérliszt ( kb. 42,6g ch )
    fél csomag sütőpor
    fél kávéskanál szárított levendula

    Hozzávalók a pisztáciakrémhez:
    3 ek. xilitol  ( 45g ch )
    20 dkg margarin
    200 ml habtejszín
    1 tk. vaníliás cukorhelyettesítő ( 1,5g ch )
    10 dkg sótlan pisztácia (10,3g ch )

    Elkészítése:
    A tojásokat verjük fel jó habosra a xilitollal. A lisztekhez keverjük hozzá a sütőport, majd
    kanalanként adagoljuk hozzá a felvert tojásokhoz. Miután összekevertük, sütőpapírral bélelt
    tepsibe egyengessük el ( a tepsi mérete kb.: 41/26cm )
    Előmelegített sütőben, 150-160 fokon süssük kb. 15-20 percig. Ha megsült, még melegen
    tekerjük fel óvatosan, majd tegyük félre, amíg a krémet elkészítjük.
    Gépi habverővel habosítsuk ki a margarint a xilitollal, majd adjuk hozzá a vaníliás cukor-
    helyettesítőt. Aprítsuk fel a pisztáciát, majd keverjük hozzá a margarinhoz. A tejszínt verjük
    fel kemény habbá, és keverjük bele a pisztáciás krémhez. Miután összekevertük, tekerjük ki
    a piskótánkat, és töltsük meg a pisztáciás krémmel, ezután tekerjük vissza. Én most úgy
    csináltam, hogy a külsejét is megkentem, de ki lehet próbálni úgy is, hogy csak a belsejébe
    tesszük a krémet. Mivel a krém vajas, ezért fontos, hogy pihentessük a hütőben min.1 órát.

             

   
                                                     Kellemes Húsvét Hétfőt Mindenkinek!
                                                                                 Linda

2019. április 14., vasárnap

Gesztenyés-csokis pohárkrém mascarponéval



       Volt itthon egy kis mascarponém, egy kis gesztenyemasszám, cukormentes csoki pedig
      mindig lapul a szekrényemben :) ezért most ezekből a hozzávalókból szerettem volna valami
      finomságot készíteni 😋
      A mascarponés krém egyenesen fennséges, és nagyon egyszerű megcsinálni, nem tudtam
      betelni vele. A gesztenye pedig szintén isteni csokival 😉
   
      Hozzávalók: ( kb.3 személyre )
      a gesztenyés krémhez:
      50 g cukormentes étcsokoládé ( 17 g ch )
      25 g margarin
      200 g cukrozatlan, natúr gesztenyemassza ( 34 g ch )
      25 g xilitol  ( 25 g ch )
      50 ml habtejszín

      a mascarpone krémhez:
      125 g mascarpone
      75 ml habtejszín
      1 egész tojás
      20 g xilitol ( 20 g ch )
      4 g vaníliás cukorhelyettesítő ( 3,1 g ch )

      A gesztenyemasszát törjük össze, adjuk hozzá a xilitolt.Verjük fel habbá az 50 ml tejszínt,
      és keverjük krémesre a gesztenyemasszával.
      A csokoládét a margarinnal együtt gőz felett olvasszuk meg, majd hagyjuk kicsit kihűlni.
      A gesztenyés masszához adjuk hozzá az olvasztott csokoládét, majd keverjük simára.
      Osszuk el poharakban, helyet hagyva a mascarponés krémnek.
      Készítsük el a mascarponés krémet:
      A tojássárgáját keverjük ki a xilitollal, és a vaníliás cukorhelyettesítővel, majd adjuk hozzá
      a mascarponét. Verjük föl habbá a 75 ml tejszínt, és ezt is keverjük a krémhez.
      A tojásfehérjét verjük fel kemény habbá, majd keverjük bele óvatosan a masszába.
      A kész krémet kanalazzuk a gesztenyekrém tetejére, majd tegyük hűtőbe pár órára.

      Xilitol helyett használható más, kevesebb szénhidráttartalmú bevált édesítőszer a megfelelő
      arányban.

    

                                                                      Linda
 

2019. április 9., kedd

Kakaós zabpelyhes muffin

Muffint mindig is könnyű volt készíteni, általában minden összetevő megtalálható a konyhánkban. 14 éves keresztlányom is ez alapján választotta ezt a receptet, és külön öröm számomra, hogy az ő kérése készült egeszséges összetevőkből. Át is adtam neki a fakanalat, én csak kóstoló voltam és a fotós :D


Hozzávalók 12 db muffinhoz (1 db-ban 11 g CH van)

1 tojás
25 g négyszeres erősségű cukorhelyettesítő
250 ml növényi tej (vagy sima tej) (12,5 g CH)
100 ml olaj
1 kiskanál vanília paszta/eszencia/aroma

80 g fehér liszt (64 g CH)
100 g  őrölt zabpehely (56g CH)
70 g mandula liszt/őrölt mandula
3 evőkanál kakaópor
1 evőkanál sütőpor (7 g, 1 csomag)
1 teáskanál fahéj

cukormentes fehércsoki 12 kocka (teljesen elhagyható)



Egy nagy tálban kézi habverővel kikeverjük a tojást a cukorhelyettesítővel, hozzáaadagolva lassan a tejet, vaníliát, olajat. Szép egynemű masszát kell kapjunk.

Egy másik tálban kimérjük a száraz hozzávalókat.

Fokozatos keverés mellett, elkezdjük hozzáaadagolni a száraz összetevőket a folyékony masszához.

Az így kapott tésztánkat muffinpapírral kibélelt muffinsütőformában töltögetjük, nekem pontosan 12 db lett belőle. Közepébe 1-1 kocka cukormentes fehércsoki tettem.

180 fokra előmelegített sütőben kb 20 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük, hogy a közepe is átsült-e.

Nagyon finom süti lett belőle, 1 vagy akár 2 darab is fedezi a délutáni CH mennyiségünket.

Hetti

2019. március 22., péntek

Bounty golyók cukormentesen



     Bounty rajongóknak kifejezetten ajánlom ezt a receptet 😉
   Engem teljesen lenyűgözött, hogy mennyire hasonlít az íze az eredeti bounty-hoz.
   Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jól sikerül majd cukormentes változatban 😋
 

   Hozzávalók: / kb.33 db golyóhoz ( nekem annyi lett ) /
   20 dkg kókuszreszelék    ( 14,8g ch )
   10 dkg xilitol (100g ch )
   10 g vaníliás cukorhelyettesítő  ( 9,83g ch )
   10  dkg mascarpone
   Kb. másfél tábla cukormentes csokoládé ( kb. 51g ch )
   / 1db. bounty golyóban van kb. 5,3g számolós szénhidrát  /


   Elektromos habverő segítségével keverjük fel habosra a mascarponét a xilitollal, és a vaníliás
   cukorhelyettesítővel. Ha ez megvan, hozzáadhatjuk a kókuszreszeléket. Gyúrjuk össze kézzel
   a masszát. Formáljunk nedves kézzel kb. diónyi nagyságú golyókat, amiket sütőpapírral bélelt
   tálcára helyezzünk el. Tegyük be a fagyasztóba 1-2 órára, hogy teljesen megdermedjenek a
   golyók. A csokit gőz felett olvasszuk meg, úgy, hogy közben kevergetjük. 1-2 óra elteltével
   kivehetjük a kókuszgolyókat a fagyasztóból, majd egyesével vonjuk be őket az olvasztott
   csokival. A csokibevonás kicsit időigényes, ezért ha valaki esetleg gyorsabb és könnyebb meg-
   oldást szeretne, akkor egyszerűen csak locsolja végig csokival a kókuszgolyókat. A legjobban
   úgy mártogathatjuk bele a csokiba a golyókat, hogy egy hurkapálcát szúrunk a golyóba.
   Hagyjuk a felesleges csokit lecsepegni, ezután helyezzük vissza őket a tálcára. A csoki hamar
   megdermed a hideg golyók miatt. Az a tapasztalatom, hogy gyorsan kell ezt a mártogatós
   műveletet elvégezni. Egyrészt, mert a csoki is hamar köt, másrészt a golyók is hamar kienged-
   nek a fagyasztott állapotból. Mielőtt a csokiréteg megköt a tetején, díszítésnek szórtam rá még
   egy kis kókuszreszeléket 😋
   Ennek a bounty golyónak csak egy baja van, hogy nagyon gyorsan elfogy 😏

 





                                                                       Linda

   
  





    

  

2019. március 15., péntek

Avokádós piskóta lime-os krémsajttal

Fantasztikus avokádós piskótát készítettem. Az avokádó egyik legjobb felhasználási módja, számomra mindenképp (nem vagyok akkora avokádó fan, legalábbis eddig nem voltam 😉😆). Gyerekeknek is nagyon ízlett.  Nagyon puha és könnyű a tésztája, az egész mennyiségben a szénhidrátmennyiség 20 g alatt van, gluténmentes, cukormentes. 
24 cm-es tortaformában sütöttem, így ha duplán készítjük el, egy igazán különleges, zöld tortát is alkothatunk, egyik barátunk születésnapját (vagy a sajátunkat 😉) bearanyozva ezzel. 😊

Hozzávalók:

150 g avokádó (pucolt)
150 g mandulaliszt/ őrölt mandula
40 g négyszeres erősségű cukorhelyettesítő
2 tojás
1 teáskanál sütőpor
fél teáskanál szódabikarbóna
1 lime leve és reszelt héja
1 teáskanál vanília esszencia/paszta
1 evőkanál mák

Krémhez:
125 g zsírszegény krémsajt
25 g margarin
1 evőkanál lime leve
1 lime reszelt héja
2 evőkanál négyszeres erősségű cukorhelyettesítő


Az avokádót az őrölt mandulával egy botmixerrel, vagy egy food processorban pürésítjük. Egy nagy tálban  kézi habverővel kikeverjük a tojásokat a cukorhelyettesítővel, sütőporral, szódabikarbónával, lime levével és reszelt héjjával, vaníliaeszenciával.

A pürésített avokádókrémet fokozatosan hozzáadjuk a tojásos keverékhez, végül beleszórjuk a mákot is és elkeverjük benne.

180 fokra előmelegített sütőben, 15 percig sütjük. Én egy 24 cm-es kocka tortaformában sütöttem meg.

A krémhez a puha vajat kikeverjük a cukorhelyettesítővel és a krémsajttal, valamint belecsorgatjuk a lime levét és reszelt héjját. Hűtőbe tesszük, míg a piskótánk ki nem hűl.

A kihűlt piskótánkat megkenjük a krémsajttal, mákszemekkel és lime héjjával dísztijük.
Hetti

Kókuszos zabpelyhes keksz

Ha előjön az érzésünk, hogy most valamit rágcsálnunk kell (persze csak igen ritkán 😆), akkor mindenképp süssük meg ezeket a cukormentes, r...