2019. március 1., péntek
Krémsajtos falatkák házi pestóval
Egy egyszerű leveles tészta, tetején krémsajttal, és isteni finom bazsalikomos pestóval, amit
mi magunk készíthetünk el igazi olasz recept szerint 😋
Aki még nem készített otthon pestót, feltétlenül próbálja ki, mert nagyon egyszerű, és sok
mindenhez felhasználható, pl. tésztákhoz, húsokhoz, szendvicsekre, stb.
Én már előre elkészítettem, hiszen a hűtőben gondosan lezárt üvegben eláll hetekig is, így csak
annyi volt a dolgom, hogy a kész pestót rákanalazzam a krémsajtos sütemény tetejére.
Az otthon készített pesto le is fagyasztható, abban az esetben, ha a reszelt sajtot nem adjuk hozzá.
Nézzük, hogyan is készül:
Hozzávalók:
2 bögre friss bazsalikomlevél
fél bögre extra szűz olívaolaj
fél bögre reszelt parmezánsajt
3 teáskanál fenyőmag ( kb. 1,9g ch )
1 gerezd fokhagyma
ízlés szerint só, és bors
Serpenyőben zsiradék nélkül pirítsuk meg a fenyőmagot. Ügyeljünk arra, hogy nehogy megégjenek,
különben keserűek lesznek. Egy kevés idő elég a pirításhoz. Mossuk meg a bazsalikomleveleket
alaposan, majd tegyük a fenyőmaggal és a fokhagymával együtt egy robotgépbe kb. 6-8 percre.
Én mozsárban törtem össze krémesre, nekem ez a bevált módszer 😉
Öntsük hozzá az olívaolajat, adjuk hozzá a sót, a borsot, és a reszelt parmezánt.
Tegyük légmentesen lezárt üvegbe, nehogy megsötétedjen,majd tehetjük is a hűtőbe 😊
Ha ezzel megvagyunk, jöhet a leveles tészta elkészítése 😋
Hozzávalók:
30 dkg liszt ( 21 dkg teljes kiőrlésű liszt ( 10,5g ch ) + 9dkg sima fehérliszt ( 6,4 g ch )
15 dkg margarin
1 dl tejföl
1 db tojássárgája
egy kevés olvasztott vaj a lekenéshez
tetejére natúr krémsajt
( só nem szükséges )
A tészta hozzávalóit egy nagy tálban jól összegyúrjuk. Nyújtódeszkán kb 5mm-es vastagságúra
kinyújtjuk, majd olvasztott vajjal lekenjük a tetejét. Tekerjük fel hasonlóképpen, mint a bejglit.
Csomagoljuk alufóliába, majd pihentessük a hűtőben legalább 1-2 órát.
A kész tésztából szaggassunk ki kis kerek formákat, és kivajazott, kilisztezett ( vagy sütőpapírral
kibélelt ) tepsiben süssünk előmelegített sütőben kb. 180 fokon.
Ha megsültek, kicsit együk félre hűlni, majd a tetejükre kerülhet először a krémsajt, végül a pesto.
A tészta könnyen gyúrható, végeredményként pedig finom, porhanyós lesz.
Igazi vendégváró finomság 😊
Linda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kókuszos zabpelyhes keksz
Ha előjön az érzésünk, hogy most valamit rágcsálnunk kell (persze csak igen ritkán 😆), akkor mindenképp süssük meg ezeket a cukormentes, r...
-
Az első cukormentes sütim ez a Fanta szelet volt. Eleinte tartottam tőle,hogy esetleg majd borzalmas íze lesz cukor nélkül,de megmondom őszi...
-
Ezt az egyszerű,gyorsan elkészíthető finom tiramisu golyót nálunk a családban mindenki szereti. Elkészít...
-
Egy cukormentes sportszelet utánzat készült nálunk a hétvégén. Az alapanyagok hasonlítanak a kókusztekercs, kókuszgolyó receptjében felhasz...
Hard Rock Hotel & Casino Toledo - MapyRO
VálaszTörlésDiscover and compare the 아산 출장안마 Hard Rock Hotel & Casino Toledo 영천 출장안마 location, 순천 출장안마 rates, 제주도 출장마사지 amenities: expert Toledo research, only at 의정부 출장안마 Hotel and Travel Index.