2018. október 20., szombat

Gyömbéres-narancsos kekszgolyó

Isteni finom kekszgolyót dobtam össze egyik hétvégén. Szinte az egész adagot egyszerre meg lehetne enni, de persze próbáltam uralkodni magamon. Amint beleharapsz, érzed a narancsot, majd a végén a gyömbér jellegzetes csípős ízét. Ha jót akarsz, egyből dupla adagot készítesz a családnak 😉

Hozzávalók (kb 15 golyó lett belőle, 1 db golyó 5,3 g CH-t tartalmaz)

100 g cukormentes darált keksz (75 g CH)
50 g kókuszolaj (olvasztott)
1 kávéskanál négyszeres cukorhelyettesítő (vagy 1 evőkanál xilit)
1 evőkanál őrölt gyömbér
1 narancs leve és reszelt héja
1-2 evőkanál növényi tej (én cukormentes mandulatejet használtam)

Csokibevonóhoz: (elhagyható, sima natúr kakaóporban is meg lehet forgatni)

3 kocka 80%-os étcsoki
1 teáskanál kókuszolaj

Az összetevőket annyi tejjel összegyúrtam, hogy könnyen formázható masszát kapjak. Golyókat formáztam belőle, és hűtőben hagytam pihenni kb 2 órát. Majd mikor a kókuszolaj megszilárdult, vagyis a golyók megkeményedtek, olvasztott cukormentes csokiban megforgattam azokat. (A csokit vízgőz felett a kókuszolajjal együtt felolvasztottam.) Ismét hűtőbe tettem 1-2 órára. Napokig eláll.


Hetti

2 megjegyzés:

  1. A sugar free kekszet gol veszed? :)
    Köszönöm! ;)

    VálaszTörlés
  2. Angliaban a Poundland-ben, de most lattam a Sainsburysben is a kekszeknel. Ha nincs, ebay-en szoktam rendelni ☺️ Gullon keksz

    VálaszTörlés

Kókuszos zabpelyhes keksz

Ha előjön az érzésünk, hogy most valamit rágcsálnunk kell (persze csak igen ritkán 😆), akkor mindenképp süssük meg ezeket a cukormentes, r...